Antikvár könyvek és papírok piaca

Magyarországon 1996-ban indult be igazán az antikvár könyv- és papírrégiség-piac, aztán 2000 után az árak az egekbe mentek; akkoriban a Központi Antikvárium árverésein a 100 millió körüli összforgalom sem volt ritka — idézi fel Márffy György, a cég ügyvezető igazgatója. A magas árak annak voltak köszönhetők, hogy a rendszerváltás előtt negyven éven keresztül rejtegették tulajdonosaik a rosszul értékesíthető könyvritkaságokat. Az 1998-tól 2003-ig tartó időszakban kerültek elő a komoly művekből az első példányok, így alakultak ki az egy-, aztán kétmilliós, majd tíz- és húszmillió forintos árak. Ezek a magas árak természetesen előcsalogatták a ritkaságokat. Mostanra azonban elmúlt az újdonság varázsa: olyan könyvek, amelyek pár éve még kétmillió forintért keltek el, mostanában egymillióért, de nem ritka, hogy ötszázezer forintért cserélnek gazdát. Ez persze nem azt jelenti, hogy az árak tartósan ezen a szinten maradnak, inkább azt, hogy — miután az elmúlt öt évben előjött minden komoly ritkaság — lehet, hogy húsz évig nem lesznek nagy durranások a hazai piacon — véli Márffy György. – F: dec. 19.

Régebbi hírforrás(ok): link