Gyermekkönyvhét — Lenti

Az idei gyermekkönyvheti programot a Bosnyák Viktóriával megrendezett, nagy sikerű író-olvasó találkozóval nyitották meg. Az utóbbi éveket tekintve minden eddiginél gazdagabb programmal készült az idei zalai gyermekkönyvhétre a városi könyvtár, amely író-olvasó találkozókat, kiállításokat, játszóházakat és levelezős versenyeket is szervezett. A lenti városi művelődési központ részeként működő könyvtárba beiratkozott olvasók száma az 1.800 főt is meghaladja, közülük 546 fő 14 év alatti gyermek. Német Józsefné könyvtárvezető szerint ez rendkívül jó aránynak mondható, a város általános iskoláiban ugyanis 700 diák tanul. A könyvtárhasználók száma ennél is magasabb, a tavalyi évben 2.002 fő látogatta az intézményt, összesen több mint negyvenezer alkalommal. Németné azt is elmondta, az intézmény közel százezer dokumentummal rendelkezik, ezek többsége könyv és folyóirat, de egyéb dokumentumokkal – így különböző hangzóanyagokkal és filmekkel – is jól ellátottak. Az utóbbi időben ezekre is egyre nagyobb a kereslet, bár a legtöbben továbbra is a nyomtatott termékek miatt látogatnak el hozzájuk.

Régebbi hírforrás(ok): Zalai Hírlap, dec. 1.