A tudásmenedzsment gyakran kerül szóba ‘haladó’ könyvtárosok között. Átütő hazai projekt azonban egyelőre nem született a szakmában, és azon kívül is akadnak nehézségek. A tudásmenedzsment az a megközelítés, amely lehetővé teszi egyének, csoportok számára, hogy tudást kollektíven és rendszerezetten létrehozzanak, megosszanak és alkalmazzák szervezeti céljaik elérése érdekében. A tevékenység tehát nem új, a tudatosság mértéke azonban igen. Aki tehát konferencián (vagy saját könyvtárában!) igyekszik a kollégák tudását módszeresen feltérképezni, a megszerzett (olvasmány-, tanfolyami-, sajtóhírekből származó) élményeit, ismereteit rendszerezni, maga és mások számára hatékonyan visszakereshetővé tenni, a könyvtári honlapon három helyett egy kattintással teszi elérhetővé a katalógust, szakmai vitát gerjeszt stb. akár tudtán kívül is tudásmenedzsmentet végez. Könyvtárakinkra még mindig jellemző a dokumentum-, esetleg az információközpontúság, amely természetes ugyan, de kívánatos az elmozdulás a tudásszolgáltatás irányába. Használóink leginkább könyvet, cikket, bibliográfiát stb. kapnak kezükbe, ami részükről még további ráfordítást igényel. A versenytársak irányultságuk szerint e ráfordítást kívánják minimalizálni: a dokumentumokon belül is kínálják a keresést, egyénre szabott és feldolgozott információt kínálnak (térítésért). A tudásmenedzsment egyik legnagyobb akadálya a tudásmegosztástól való tartózkodás. Ez ellen hat a kitartó anyagi és erkölcsi ösztönzés a tudásmegosztásra (az elismerés feltétele), csoportmunkához szükséges bizalom növelése és a hatalmi távolság és a bizonytalanságkerülés mérséklése. Ezek hiányában egyszerűen nem működik a rendszer. – Irodalom pl.: Tudásmenedzsment / Thomas H. Davenport, Laurence Prusak. – Budapest : Kossuth, BKE Vezetőképző Intézet, 2001. – 195 p.; Vitairatok a tudásmenedzsment lehetetlenségéről : szemle / Koltay Tibor. In: Könyvtári Figyelő (2003) 3; Sándori Zsuzsanna: Mi a tudásmenedzsment? In.: link , Supporting the KM environment: the roles, responsibilities and rights of information professionals / Sue Henczel. Referálva: A tájékoztató (könyvtáros) és a tudásmenedzsment / ref.: Hegyközi I. In: Könyvtári Figyelő 2004/3. link Milyen az ön tudásmenedzselési stratégiája? / Morten D. Hansen, Nitin Nohria, Thomas Tierney. In: Harvard Businessmanager 2 (2000) 2 p. 63-72. A KIT — mint eddig is — várja a kritikus, kiegészítő véleményeket, kérdéseket, javaslatokat. A menedzsment-eljárások korábban ismertetett elemei a link -on olvashatók.
Related Posts
Költöznének a megyei könyvtárak Szatmárban és Kovásznában
- KIT Hírlevél
- March 7, 2018
Új épületbe kerülne a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Sajtótájékoztatón számolt be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy az önkormányzat egy új, modern városrész kialakítását tervezi […]
Hasznos olvasói térrel is bővülhetnek a könyvtárak
- KIT Hírlevél
- July 15, 2020
Kevesen akarnak visszamenni az irodába, de muszáj lesz, mert túl sok pénz van benne. Hiába mutatja a legtöbb felmérés, hogy a home office, vagyis az […]
A világ lakosságának 10 százaléka internetezik
- KIT Hírlevél
- December 10, 2003
A világ lakosságának a 10 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, az iparilag legfejlettebb országokban viszont már a lakosság 44 százaléka – derült ki abból a jelentésből, amelyet […]