Minden elsodort könyv helyett jusson kettő a polcokra! Ez a mottója annak a könyvgyűjtő akciónak, amelyet az erdélyi árvízkárosultak megsegítéséért szervez a Magyar Televízió, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Az adományokat szeptember 19-30 között várják a Magyar Televízió Nádor utcai portáján, reggel 8 és délután 6 óra között. A kezdeményezés az MTV Közalapítvány Kuratórium elnökségének, valamint az MTV Rt. vezetőinek múlt heti erdélyi útján fogalmazódott meg, miután szembesültek azzal a szomorú ténnyel, hogy a nyári erdélyi árvíz nemcsak ingóságokat ragadott magával, hanem szellemi értékeket, könyveket is. Csak Székelyudvarhelyen több száz felbecsülhetetlen értékű irodalmi könyvritkaság semmisült meg. Az erdélyi magyarok tehát könyvtáraik pótlásában is segítségre szorulnak. – F: szept. 14.
Eger könyvet gyűjt a székelyudvarhelyi könyvtárnak