Egy új, országos adatbázis létrehozását határozta el a holland kormány. Ennek alapján minden holland állampolgárhoz egy “e-dossziét” rendelnének hozzá, melyben legfontosabb adatait tárolnák. A 2007. január elsején induló új rendszerben minden állampolgár számára nyílna egy-egy dosszié már közvetlenül a megszületés után. Ebbe azután egészségügyi, családi, oktatási, és esetleges bűnügyi adatok kerülnének folyamatosan. Természetesen, érthető adatvédelmi okokból semmilyen szervezet sem láthatja a teljes aktát, csupán a számára fontos részeredményeket — például a kórházak csupán az egészségügyi adatokat kérhetik le, de nem férhetnek hozzá más személyes állományokhoz. A rendszer viszont kiválóan használható lenne arra, hogy az egyes szervezetek, például az oktatás- és egészségügy már kapcsolódhasson egymással — például, egy hirtelen leromló teljesítményű tanulóval kapcsolatban az iskola kérvényezheti más szervezetektől, hogy utánanézzenek a lehetséges okoknak, például a gyermekvédelem területén. Eddig a különböző szervezetek más és más adatbázisokat használtak, melyek “nem értek össze”, így jóval nehézkesebb volt egy ilyen jellegű együttműködés. – F: szept. 19.
Elektronikus életút-követés Hollandiában
Régebbi hírforrás(ok): link