Könyvtárzáró aktus (Kálvária téri fiókkönyvtár, Szeged)

Idén tovább fogyatkozik a szegedi Somogyi-könyvtár fiókhálózata. A múlt hét végén fogadott utoljára olvasókat a Kálvária téri könyvtár. A gyűjtemény egyik fele a körzetet ellátó Móra utcai bibliotékába, a másik a többi fiókkönyvtárakba, illetve raktárba kerül. A könyvtárosok a kölcsönkönyvek átadása után szomorúan jegyezték meg: rosszul érinti őket a bibliotéka bezárása; az intézet gyerekeit minden héten elhozták a könyvtári foglalkozásokra. A könyvtárosok mesét olvastak nekik, kézműves programokat tartottak. A legközelebbi (Móra utcai) könyvtár túl messze van ahhoz, hogy a részben mozgáskorlátozott gondozottakkal hasonló rendszerességgel megtegyék az utat. A Kálvária téri fiók 104 négyzetméteres helyiségét a móravárosi plébániától bérelte a Somogyi. Az 1996-ban megnyitott bibliotékában tavaly 3770 olvasó fordult meg. Legutóbb szinte pontosan egy éve volt könyvtárbezárás Szegeden: akkor Kecskés- és Béketelep, Szentmihály és Gyálarét fiókjainak ajtajára került lakat. — A Kálvária téri fiók bezárásáról tájékoztató szórólapon fölhívták a könyvtárlátogatók figyelmét arra is, hogy a körzetet május 17-étől a Móra utca 21. alatti könyvtár látja el, bővített szolgáltatásokkal és hosszabb nyitvatartási időben. Több olvasó még örült is a változásnak, mert lakóhelyükhöz közelebb esik a Móra utcai fiók. – F: máj. 14.

Régebbi hírforrás(ok): link