Visszaszorulóban az olvasás

A felnőttek 20-25 százaléka funkcionális analfabéta, s alig egytizede rendszeres újság- és könyvolvasó – derül ki a felmérésekből. A kormányzat A Nagy Könyv című televíziós vetélkedősorozat támogatásával is igyekszik élénkíteni a betűk iránti érdeklődést. A kutatók szerint jól jönne A Nagy Könyv sikere, az olvasás ugyanis egyre inkább háttérbe szorul a szabadidős tevékenységek között. A helyzet a fiataloknál is aggasztó, s mindez nem írható csak a (kereskedelmi) televíziók előretörésének a számlájára. Nagy Attila olvasásszociológus középiskolások között végzett, 2003-ban publikált vizsgálata során azt tapasztalta, hogy a gyerekek 2 százalékának otthonában egyetlen könyv sincs. A szakképzősöknél ez az arány 7 százalék, a kelet- magyarországi középiskolásoknál pedig már 14 százalék. A diákok persze elvileg rendszeresen olvasnak, főleg iskolai kötelezettségből, s ők a könyvtárak legszorgalmasabb látogatói is. Ám ez a mutató is csalóka: az említett középiskolai felmérés szerint a szakképzősök egynegyede tankönyvön kívül semmit sem olvas, s a gimnazisták negyede is legfeljebb évente egy könyvet a kötelező irodalmon felül. Így nem meglepő, hogy az olvasásszociológiai adatok szerint éles cezúrát jelent az iskola befejezése: sokan akkor gyakorlatilag örökre abbahagyják az olvasást. – F: márc. 30.

Régebbi hírforrás(ok): link