Kiváló alkalom a számvetésre az Országos Széchényi Könyvtár Várba költözésének húszéves évfordulója. Ugyanis az eredmények mellett majd’ fél évszázada megoldatlan problémákról is szólhatunk. Ma már csak a szakmabeliek emlékeznek olyan virtuóz elképzelésekre, hogy az OSZK régi bázisát úgy bővítsék, hogy a Nemzeti Múzeumot kössék össze zárt függőhíddal a mögötte levő Festetics- palotával. Esetleg költöztessék át az intézményt a Vámházba, netán a Tőzsdepalotába. Végül a budai Várat találták a legjobbnak az akkori döntéshozók. A szakma ugyan tudta, hogy a más funkcióra rendeltetett királyi palota talán mégsem a legjobb megoldás, a könyvtárnak 1985-ben — huszonöt éves (!) előkészület és építkezés után — költöznie kellett. Hogy szó ne érje a ház elejét, kapott két, egyenként tizenegy szintes raktártornyot, amelyek 1960-ban még ötven évre adtak volna helyet az új könyveknek, az átadáskor azonban már csak húsz-huszonöt évre látszottak elegendőnek. Ehhez képest 2002- ben már minden hely betelt. – F: ápr. 5.
Húsz éve “királyi” a Széchényi
Régebbi hírforrás(ok): link