A nagy könyv– márciusban indul az MTV olvasást népszerűsítő műsora

Az olvasás népszerűsítésére A nagy könyv címmel márciusban “össznépi játék”
kezdődik, amelyben Magyarország kedvenc regényére lehet szavazni — jelentette
be Hiller István kulturális miniszter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
tartott sajtótájékoztatón. “Keressük Magyarország kedvenc regényét”, (…) az
olvasás élményének hirdetése érdekében háromnegyed éven keresztül a csapból is
irodalom fog folyni — mondta Hiller istván kulturális miniszter a brit minta
alapján megvalósuló, decemberben záruló programsorozatról. Az idei esztendő
egyik legjelentősebb kulturális eseményeként beharangozott produkció egy
játékos olvasómozgalom: a rendszeresen jelentkező tévé- és rádióműsorok
nézőit, hallgatóit, a program internetes oldalának látogatóit, valamint a
kapcsolódó könyvtári és iskolai rendezvények résztvevőit szavazásra szólítják
fel, nevezzék meg kedvenc magyar, illetve külföldi regényüket. Voksolni lehet
majd könyvesboltokban, iskolákban, könyvtárakban, színházakban, művelődési
intézményekben, éttermekben és szórakozóhelyeken, ingyenesen beküldhető
szavazólapokon és az internetes honlapon. A nagy könyv mögött nagy összefogás
van, a program a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), a Nemzeti
Kulturális Alapprogram (NKA) és a Magyar Televízió (MTV) együttműködésében
valósul meg — mondta Hiller István, hozzátéve: “a vállalkozáshoz most önöket,
az olvasókat szeretnénk megnyerni”.
– F: jan. 28., http://hvg.hu/kultura/20050128anagykonyv.aspx