A Világhalló internetről letölthető szoftver, amelynek segítségével monoton hangon felolvasott könyveket hallgathatunk. Ez így elsőre nem tűnik túl vonzónak, és van még egy hátránya: a szoftvert viszonylag könnyedén tölthetjük le (3 MB tárhely és 8 MB-os Java környezet szükséges hozzá), de a könyvek hangzóanyagát és szövegét végig a neten maradva kaphatjuk csak meg. Az egyszerű modemes kapcsolattal nem sokra megyünk tehát, szélessávú elérhetőségre van szükség. Ám ez a hátrány egyúttal előny is, hiszen a felolvasott művekre — mivel egészében soha nincsenek letöltve — nem vonatkoznak a szerzői jogok. A Világhalló tehát elsősorban nehezen olvasó, vak vagy gyöngén látó, illetve olvasás helyett a szöveg hallgatását választó nethasználóknak szól. A szolgáltatás egyelőre a Magyar Elektronikus Könyvtárból (MEK) olvas fel, ebben a pillanatban körülbelül ezer könyvet tehetünk hangzóvá vele, de ha a tárhely kapacitását nézzük, akár ötszázezerből is választhatnánk.
Világhalló — könyvolvasó program
Régebbi hírforrás(ok): – F: link