A Nemzetközi Vasútegylet (UIC) Dokumentációs Csoportja június 17-18-án Budapesten tartott szemináriumot a ‘Dokumentációs központok költségei és rentabilitása’ témakörben. Vitaindító előadásában Mikulás Gábor foglalta össze az információs központok helyzetét meghatározó külső és belső tényezőket, azokat a lehetőségeket, melyek mentén e szervezetek tevékenységüket kifejthetik, majd kitért e szervezetek marketingjének lehetséges útjaira. Az ezt követő eszmecseréből kiderült, hogy a legtöbb országban ugyan követelményként állították a dokumentációs központok elé a bevételszerzést, de ennek az egyre nehezebb működési feltételek miatt (létszámcsökkenés, csökkenő finanszírozás) e szervezetek nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megfelelni. Több országban is negatív hatást váltott ki a szolgáltatások piacosítása a vállalaton belül. Ennek hatására néhol az árakat csökkentették, máshol a belső vállalati szolgáltatást ismét ingyenessé tették. Ezek a jelenségek is arra mutatnak, hogy a vasúti dokumentációs szolgálatok szerepét, helyét újra kell gondolni, amihez a bevezető előadás többszempontú megközelítést adott.
Költség és rentabilitás a vasúti dokumentációs központokban
Régebbi hírforrás(ok): Ráczné dr. Kovács Ágnes, MÁV Dokumentációs Központ és Könyvtár