Tudósok amerikai exodusa — elrettentő az itteni centralizáció és bürokrácia is

Évente több ezer – tudományos és technológiai szektorban dolgozó – európai vándorol ki az Egyesült Államokba. Az amerikai Time magazin szerint a jelenség Európában eurómilliárdok és állások tízezreit teszi kockára. (…) … amerikai viszonyokhoz képest jóval kisebb pénzügyi támogatások mellett a centralizált struktúra és a bürokrácia is nehezíti [a helyzetet Európában]. Miközben Európában szinte kizárólag a tudományos hierarchia számít, s a tudósokat életkoruk és publikációik mennyisége alapján rangsorolják, addig az Egyesült Államokban piaci alapokon, egymással versenyezve küzdenek a tudományban dolgozók azért, hogy pénzzé tegyék tudásukat. Az Egyesült Államokban tehetséges fiatal tudósok – eredményesség esetén – olyan lehetőségeket kaphatnak, melyekhez Európában csak tíz éves kutatási tevékenység árán, őszülő hajjal jutnának hozzá. A tengerentúlon például egyáltalán nem ritka, hogy ügyes tudósok harmincévesen már saját laboratóriumukat menedzselhetik. – F: jan. 28.

Régebbi hírforrás(ok): link