Jogvitában a Képes Krónika

A Képes Krónika a nemzet tulajdona, nem az Országos Széchényi Könyvtáré, megjelentetésével nem követünk el jogsértést – közölte munkatársunkkal a Nemzeti Kincseinkért Egyesület (NKE) elnöke, Dékány Lászlóné, akit kecskeméti lakásán, telefonon értünk el. Az elnök kizárólag személyesen lett volna hajlandó a napokban vitatottá vált kódexkiadás részleteiről is tájékoztatni. Annyit elárult, hogy minden szempontból az OSZK-tól a kiadás ügyében kapott válaszlevél szerint jártak el. A megjelentetés előtt a szerzői jogvédő Artisjussal is konzultáltak. Az egyesületi elnök tudomása szerint egyébként mind a kódexmásolatot előállító nyomdát, mind a képek aranyozóját megfenyegették a közelmúltban. Hétfői számunkban beszámoltunk az MTI híre nyomán arról, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Monok István eljárást indított az egyesület ellen a Képes Krónika “kalózkiadása” miatt. A főigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, szabálysértési feljelentésről van szó, bár a konkurens kiadvány miatt kártérítési pert is fontolgat. – F: dec. 18.

Régebbi hírforrás(ok): link