Forduló szocializációs irány — Nyugdíjasok a szupersztrádán

Elsőként a könyvtárak találkoztak azzal a tömeges igénnyel, hogy a nyugdíjasok számára internet-hozzáférés biztosításán túl speciális oktatásra is szükség van, majd a Budapesti Művelődési Központ “Kattints rá, Nagyi!” oktatására jelentkeztek oly tömegesen, hogy várólistát kellett számukra nyitni. Az ok: az idősebb internetezni vágyók lassabb, kiegyensúlyozottabb oktatást kívánnak maguknak, számukra fontos a gépkezelés biztonsága, az a tudat, hogy egy téves gomb lenyomásával nem teszik tönkre a számítógépet. Másképp, más kifejezésekkel, más módszertannal és még több türelemmel kell segíteni őket, s erre leginkább a kortársak képesek – vagy éppen saját családtagjaik. Csepeli György szociológus mutatott rá egy tanulmányában, hogy korábban a fiatalok egyértelműen kiszolgáltatottjai voltak a náluk idősebbeknek. Az idősebbeknél volt a tudás monopóliuma, ami hatalmuk és tekintélyük záloga volt. Az információs korszakban a technológiai fejlődés felgyorsulása azt hozza magával, hogy a technológiai újdonságokra jóval fogékonyabb fiatalok felfedezőkedvük mérhetetlen nagysága okán lépéselőnybe kerülnek a náluk idősebbekhez képest. Az információs korszak adta lehetőségek kihasználását lehetővé tevő tudás birtokosai a fiatalok, akik a náluk idősebbek tanítói lesznek. A szocializációs irány (ha nem is teljesen) megfordulhat.

Régebbi hírforrás(ok): link