(Interjú az Év könyvtára cím adományozása kapcsán.) A két évvel ezelőtt felavatott, csaknem egymilliárd forintból megépült modern nagykanizsai könyvtár arról a Halis Istvánról kapta a nevét, akinek a kezdeményezésére a dél-zalai városban, 1919-ben létrehozták az első közgyűjteményt. A mai könyvtárat 1951-ben alapították, amely így az ötvenedik születésnapján költözhetett egy vadonatúj épületbe. (…) Czupi Gyula elmondta: a katalógus az intézmény honlapján keresztül az internetről is elérhető, így a látogatóknak csak akkor kell bemenniük a könyvtárba, ha az általuk keresett kötet éppen bent található. (…) A gyűjtemény gondozásában a “nulla gyarapodás” elvét követjük, azaz nem a meglevő kiadványaink számának növelésére, hanem a gyűjteményünk folyamatos frissítésére, aktualizálására törekszünk. A látogatók számára nem az a fontos, hogy az általuk keresett kiadvány feltétlenül a mi tulajdonunkban legyen, hanem az, hogy a lehető leggyorsabban a rendelkezésükre tudjuk bocsátani. (…) A légkondicionált helyiségeknek köszönhetően a könyvtár látogatottsága a nyári kánikula idején sem csökkent, a beiratkozott olvasók száma pedig folyamatosan emelkedik. A belső mobil telefonrendszernek köszönhetően a látogatók bármikor könnyen elérhetik az épületben tartózkodó és szolgálatban lévő valamennyi könyvtári dolgozót. Az elmúlt két évben az intézmény Nagykanizsa szellemi és közéleti centrumává nőtte ki magát: a nagy érdeklődéssel kísért kulturális rendezvények mellett például rendszeresen itt tartja az üléseit a megyei jogú város közgyűlése is.
“Nulla gyarapodás”, nincs nyári olvasószám-csökkenés…
Régebbi hírforrás(ok): Népszabadság, okt. 9., link