Egy új floridai tanulmány szerint részben az iskolai könyvtáraknak köszönhető, hogy jónéhány tanuló nemcsak megszereti, de jól el is sajátítja az olvasást. A Közép-Floridai Egyetem professzornője, Donna Baumbach több mint 1700 médiaközpontot vizsgált meg a floridai iskolákban, s arra a következtetésre jutott, hogy a jól felszerelt könyvtárak, ahol magasan képzett könyvtárosok dolgoznak az általános iskolákban akár 9, a középiskolákban pedig 22 százalékban járulhatnak hozzá az olvasás megszerettetéséhez. A professzor megfigyelése szerint azoknak az iskolásoknak magasabban fejlett az olvasási és szövegértési készsége, ahol a helyi iskolai könyvtárban tanárok helyett könyvtárosok vezetik a könyvtárat. A könyvtárosok szakértelmének köszönhetően ezekben a könyvtárakban az egy olvasóra jutó kötetszám, az előfizetett lapok és folyóiratok száma, az egy főre jutó számítógép mennyisége megfigyelhetően nagyobb, s ezzel párhuzamosan több a beiratkozott olvasó és sűrűbbek a könyvtárlátogatások is. A tanulmány a következőképpen foglalja össze a markáns különbségeket, melyeket egy könyvtáros és egy nem könyvtáros vezette iskolai könyvtárban észlelt:
– A könyvtárosok támogatásokért folyamodnak, és igyekeznek minden lehető módon a könyvtári állományt folyamatosan bővíteni. Az állományban található könyveket inkább az osztálytermek között szüntelenül mozgatják, ahelyett, hogy a könyvári helyiségben tartanák.
– Multimédiás ismereteket adnak át a tanulóknak, olvasási és írás gyakorlatokat biztosítanak számukra.
– Együttműködve a tanárokkal az egyes diákok hiányosságait külön-külön is feltérképezik, s segítenek, hogy a gyerekek minél jobban teljesíthessenek… (ref.: KE)
Sun Sentinel