A könyvtárosok múlt heti vándorgyűlésén átadott Fitz József-díj névadója ismeretlen a közvélemény előtt, jóllehet az Országos Széchényi Könyvtár egykori főigazgatójának kulcsszerepe volt abban, hogy a második világháború alatt és után ne pusztuljon el a rábízott könyvállomány – változó politikai okokból – veszélyeztetett része. “Minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermék” 15 napon belüli begyűjtését és a lajstromba vett könyvek, folyóiratok és nyomtatványok “kivétel nélküli” megsemmisítését rendelte el 1945. február 26-án a még Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke, Dálnoki Miklós Béla. Az egy hónappal korábban Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben vállalt ez irányú kötelezettséggel a háború utáni politikai elit – mondhatni, pártállásra való tekintet nélkül – egyetértett. Mai ismereteink szerint csupán egyetlen helyről érkezett a szóban forgó rendelet módosítására irányuló – egyébiránt szigorúan szakmai megfontolású – felszólamlás: az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója, Fitz József írt segélykiáltással felérő levelet főnökének, a Magyar Nemzeti Múzeum frissen kinevezett elnökének, Supka Gézának – derül ki A könyvtár és a hatalom című, megjelenés előtt álló tanulmánykötet egyik közleményéből.
Könyvmentő akciók 1944-1945-ben
Régebbi hírforrás(ok): 2003. 08. 21., HVG, Murányi Gábor, link