Kutatási és technológiai hivatal alakul

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt hoz létre a kormány. Az intézmény várhatóan a jövő év első napján kezd működni. A közigazgatási államtitkár által vezetett intézmény a kutatás-fejlesztés ösztönzését és koordinációját végzi majd. Erről Szekeres Imre, a kancellária politikai államtitkára beszélt egy szakmai konferencián kedden. Elmondta, hogy a hivatal nem az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság “reinkarnációja” lesz, bár a tudomány- és technológiapolitika akár minisztériumi szintű irányítást is igényelhetne. A kormány szándéka szerint egy nemzeti Innovációs Ügynökség is létrejön, amely operatív feladatokat, a pályázatok kiírását végzi majd. Az innovációs tevékenységről törvény is születik – várhatóan ugyancsak január 1-től lép életbe -, amely egyebek között a kutatás-fejlesztésre jutó ráfordításokkal és az üzleti élet tudományos szférával való összehangolásának segítéséről rendelkezik. A konferencián Kovács Kálmán informatikai miniszter bejelentette, hogy a Pénzügyminisztérium és az APEH egyezsége szerint a cégek, intézmények a munkavállalóik számára átadott személyi számítógépeket, internet-hozzáférést és szoftvereket dologi kiadásaikból leírhatják.

Régebbi hírforrás(ok): MTI