Egymilliárd digitális tananyagokra

Az oktatási tárca tervei szerint néhány éven belül multimédiás termeket alakítanak ki minden iskolában. Magyar Bálint miniszter elmondta, két év alatt egymilliárdot költenek digitális tananyagfejlesztésre. A következő két évben egymilliárd forintot költ digitális tananyagfejlesztésre az Oktatási Minisztérium az informatikai tárcával közösen. Magyar Bálint oktatási miniszter az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége közgyűlésén kifejtette: ezek az anyagok a műveltségterületek és a kerettantervi tantárgyak alapján óra- és tantervi vázlatokat is tartalmaznak majd.
Elektronikus készségek oktatása negyediktől: a szaktárca vezetője arra számít, hogy a jövőben a tankönyvpiac struktúrája jelentősen átalakul. Magyar Bálint szólt az elektronikus írásbeliségről is. Közölte: azt szeretnék, ha a diákok az általános iskola hatodik osztályára a szükséges alapkészségekkel rendelkeznének. A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata során rögzítenék, hogy az ilyen jellegű oktatás a hetedik osztály helyett már a negyedik osztályban kezdődjön meg. A miniszter jelezte: amellett, hogy 2005-ig valamennyi iskolát rákötik a világhálóra, műholdas-programot is indít a tárca. Ennek keretében digitális tartalmakat és tananyagokat tudnának az iskolák letölteni szervereikre.
Kiegészítik a tanárképzési normatívát: Magyar Bálint elmondta: a tervek szerint multimédiás oktatótermeket alakítanának ki az iskolákban, és azoknak a tanároknak, akik bekapcsolódnak a tárca május végén induló számítógépes akciójába, az OM és az informatikai tárca 10-10 ezer forinttal kiegészíti a tanárképzési normatíváját. A két minisztérium erre a célra 200-200 millió forintot különít el.

— Ismét olyan lehetőség, amelyet kihasználva a könyvtárak kiléphetnek önként vállalt elszigeteltségükből. A tanterv- és tartalomfejlesztőkkel együttműködve, igényeiket figyelve és prognosztizálva az oktatási tartalmakba a szó valós és virtuális értelmében is belinkelhetők a könyvtárak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fejlesztőknek könyvtáros team-tag nélkül nem feltétlenül jut eszébe ez a lehetőség. A kapcsolatteremtés azért is fontos, mert a könyvtárak legnagyobb használói körében lehet ilyen módon híveket szerezni. (MG)

Régebbi hírforrás(ok): MATISZ Hírlevél, link , 2003. május 8. csütörtök