Világszerte Kanada vezet az e-kormányzatok terén

A harmadik éve elkészült rangsorban az észak-amerikai ország az e-goverment terén jelentkező kezdeményezőkészségének és az elért eredményeknek köszönheti vezető helyét. Az Accenture szakemberei több szempontot is figyelembe vesznek, amikor az egyes országokat felkészültségük alapján besorolják. Egyebek mellett mérvadó, hogy milyen szolgáltatások érhetőek el a világhálón keresztül, mennyien érik el azokat, az ügyfélkapcsolati menedzsment rendszerek (customer relationship management – CRM) milyen módon épülnek a rendszerbe. Fontos továbbá az egyes kormányzati szervek e-érettsége is. A tanácsadó cég mindezek figyelembe vételével találta a legjobbnak Kanadát. Mint a cég illetékesei kifejtették a kanadai e-kormányzati rendszer bevezetése az ügyfél-szolgálati stratégia függvényében eltérően lett kialakítva. Megoldották a mérési módszereket a szolgáltatások, a sávszélesség terén is. Hasonlóan a rendelkezésre álló multi-csatornás kormányzati szolgáltatási rendszerekhez és a kereszt-csatornás folyamatokhoz. Sokat nyomott a latba a besorolásnál, hogy a kormány mind a polgárok, mind az üzleti szférával történő kommunikáció számára fontos csatornának nyilvánította a világhálót, és ennek érdekében az egyéni azonosítókkal ellátott felhasználók számtalan ügyet tudnak online intézni. Ez is azt mutatja, hogy az állam úgy tekint az e-goverment rendszerre, mint a tágabb értelembe vett az állampolgárokat kiszolgáló és azokkal kapcsolatot tartó rendszer, amelynek fejlesztése prioritásokat élvez. A szigorú és külső szemlélők által nehezebben értelmezhető szempontok mellett érdemes áttekinteni, hogy kik is vannak még az élbolyban. A lista nem igazán tartalmaz meglepetéseket, hiszen meglehetősen erős a korreláció az általános internetes ellátottsággal. A top tízben ennek következtében Szingapúr, az USA, Dánia, Ausztrália, Finnország, Hong-Kong, az Egyesült Királyság, Németország és Írország került be. A listát böngészve két országot hiányolhatunk csak, amelyek minden egyéb a webbel kapcsolatos rangsor élmezőnyében egyébként feltűnnek, Svédország és Dél-Korea azonban itt nem végzett a közvetlen élbolyban.

Régebbi hírforrás(ok): 2003.04.22. Menedzsmentfórum, link