Denver Colorado állam fővárosa, lakóinak száma 550-600 ezer közt van. A város első közkönyvtárát az amerikai szakmai közélet nevezetes alakja, John Cotton Dana szervezte meg 1889-ben. 1910-ben A. Carnegie jelentős támogatásával megépült az első központi könyvtár az akkori divat szerint “görög”, azaz klasszicista stílusban. A következő évtizedben közel tucatnyi fiókkönyvtár is létrejött. Negyven év alatt a központi könyvtárat jócskán kinőtték, s pótlására 1956-ban újabb épület készült el. Ez is hamarosan hasonló sorsra jutott, s a nyolcvanas években a mind nagyobb állománynak már háromnegyede csak a raktárban fért el. 1990-ben a lakossági népszavazás 75%-os pozitív szavazattal közel 100 millió dollárt hagyott jóvá a korszerű épület megteremtésére. 1995-ben nyílott meg a csaknem 50 ezer m2-es új épület. Emellett 22 fiókkönyvtár és egy bibliobusz látja el a lakosságot. A könyvtár beiratkozott olvasóinak száma csaknem 450 ezer fő (78%!). A több mint 4,6 milliós állománynak csaknem fele a könyv, folyóirat és audiovizuális dokumentum, míg a nagyobbik fele hivatalos kiadvány. 2002-ben a kölcsönzések száma túljutott a 10 milliós határvonalon (lakosságarányosan ez legalább ötszöröse a hazai országos teljesítménynek).
Related Posts
Segítség, lopják a honlapomat!
- KIT Hírlevél
- September 16, 2009
Az internet korában minden eddiginél több példa van a plagizálásra. A tartalom eltulajdonítása már mindennapossá vált, hiszen sokan csupán azt az aranyszabályt ismerik, hogy ‘Content […]
Információs csúcstalálkozó — erőpróbák
- KIT Hírlevél
- September 1, 2004
A 2005-ben sorra kerülő második információs világtalálkozó (WSIS II) előkészületi konferenciáin továbbra is parázs vitákra számíthatunk. Merőben eltérő a tárgyaló felek álláspontja például a szólásszabadság […]
Esztergomi közkönyvtár — ismét úszik. Meg könyvlopások
- KIT Hírlevél
- April 5, 2006
A Prímás-szigeti Babitsban, új nevén Helischer József Városi Könyvtárban fontos dolguk van az ott dolgozóknak: jön a víz, s a földszintjükön bizony hiába minden, betör […]