Munkaerőpiaci programokra 38 milliárd forint

A megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok az idén 38 milliárd forintot irányozhatnak elő az elhelyezkedési lehetőségeket javító, képzési, foglalkoztatási programokra – a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének (MAT) erről szóló határozatát a Munkaügyi Közlöny idei első száma közli. A munkaerőpiaci jellemzők alapján történő elosztás szerint a 38 milliárd forintból a legnagyobb összeg, 5 milliárd 455 millió forint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Tanács hatáskörébe kerül. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei testület 4 milliárd 168 millió forint elosztásáról dönthet, a Hajdú-Bihar megyei testület 2 milliárd 948 millió forintról. Békés, valamint Bács-Kiskun megye kerete alig haladja meg a 2 milliárd forintot, a budapesti, a Pest megyei, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei keret pedig az 1,9 milliárd forintot. Egymilliárd és 1,9 milliárd forint közötti kerettel gazdálkodhat a megyék többsége, a három kivétel Zala, Győr-Moson-Sopron, valamint Vas megye. Ezekben a megyékben 924, 840, illetve 691 millió forint használható fel a decentralizált keretből a különféle képzési, foglalkoztatási programokra. A MAT az országos programok finanszírozására 8 milliárd 980 millió forintot hagyott jóvá, illetve a területi kiegyenlítésre 1 milliárd forintot. A múlt évben eredetileg csak 29 milliárd forint jutott volna a megyei és budapesti, elhelyezkedési lehetőségeket javító programokra, a minimálbér-emelés kompenzációjára előirányzott 15 milliárd forint ugyanis csökkentette a képzési, foglalkoztatási lehetőségeket. A MAT a szakminisztériumi javaslatra viszont a második félévben a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítással 7,5 milliárd forinttal javította a megyei, budapesti lehetőségeket. Erre nagy szükség volt, mert több megyében az első fél év végén már nem volt elegendő pénz a közhasznú munkák finanszírozására, új képzési programok indítására.
(Forrás: http://www.mfor.hu/Hirek/hiradatok.php?id=3639, 2003.
Február 3.)