IEEE – Learning Technology

Újabb elektronikus folyóiratot mutatunk be az olvasóinknak. Ezúttal az oktatással foglalkozó Learning Technology-ra szeretnénk felhívni a figyelmet. A negyedévente megjelenő folyóiratot az IEEE – http://www.computer.org/ -, állításuk szerint a legrégebben létező számítástechnikával foglalkozó szakmai társulás jelenteti meg. Érdemes ellátogatni tehát a kiadó oldalára is, ahol számos rovatban cikkeket, híreket, konferencia-anyagokat stb. találhatunk. De visszatérve a Learning Technology-ra: a folyóirat megrendelhető e-mailen (ebben az esetben a postaládánkba küldik), illetve HTML és PDF formában is olvasható a honlapon. A cikkeket, felhívásokat, konferenciaanyagokat, kutatási jelentéseket, esettanulmányokat, stb. közlő lap elfogad írásokat is. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa a már létező vagy most létrejövő oktatási technológiákat, elsősorban persze a számítástechnikához kapcsolódókat. Néhány érdekesebb friss cikk a legutóbbi, októberi számból (a következő szám megjelenése rövidesen várható):
– Online kurzus designja MBA hallgatóknak
– Felsőoktatási online kurzusok, az online osztályterem kritikája
– A görög képzési modell átalakítása rendszer alapú analízis alkalmazásával
http://lttf.ieee.org/learn_tech
(Forrás: Infinit hírlevél 187. szám, http://www.infinit.hu, 2003. január 30.)