Archívumot vagy könyvtárt érdemes-e építeni? Mit is értsünk olvasás alatt? Beletartozik-e a hipertext, a millióféle olvasat? Ezek szerint vége a kanonizált magaskultúrának? És kit nevezünk egyáltalán olvasónak? Olvasáskultúra helyett nem inkább az olvasási célokról, formákról, érdemes beszélni? “…az aranykornak vége, a könyvtár múzeumba került. Mégpedig épp egy könyvtár átépítésével. A British Museum belső udvarán 1857-ben nyílt meg a kör alakú Reading Room, amely aztán hosszú évtizedekre Európa egyik leghíresebb olvasóterme lett. Itt olvasott “mindenki”: Marx és Trockij, Eliot és Carré. Sztárok olvastak itt hosszú éveken át, Orwell és Bertrand Russel. Mígnem a millennium alkalmából Norman Foster át nem építette az egészet. A működő könyvtár elment a St. Pancras pályaudvar mellé, emitt meg attrakcióvá változtatták az olvasótermet. A Great Courtot, ahogy ők mondják, csodálatosan befedték, és annak rendje és módja szerint múzeumi látványosságot csináltak belőle. Jobbra az egyiptológiai gyűjtemény, balra az etnográfiai, fenn az étterem, középütt a könyvtár. A könyvtár a múzeumba került. Ami egykor együtt alapíttatott, végül szétvált. Így ette meg a posztmodern múzeum egykori társát, így lett az olvasás tere a spektákulum társadalmának kitüntetett pontja. Megállnak a látogatók, elbámészkodnak: itt olvastak egykor az Olvasók”.
— Az idézet választása persze önkényes; és nyilván nem az a végső mondandó, hogy kihaltak volna az olvasók. De hogy alapokat érintő változás megy, ment végbe, arra azért érdemes (lenne) felfigyelni. A Könyv Könyvtár Könyvtáros januári számának beköszöntőjében Vajda Kornél — az Új Könyvekkel összhangban — a könyvet minden könyvtáros számára “kötelező olvasmánynak” ajánlja.