Az Outermedia új beszámolója szerint az internet egyre fontosabb szerepet tölt be a 6-13 éves gyerekek életében. A mintegy 2100 6-13 év közötti európai gyerek, illetve szüleik és tanáraik megkérdezésével lebonyolított felmérésből kiderült, hogy a 6-7 éves gyerekek fele használja az internetet. Ez az arány az életkor előrehaladtával nő: a 12-13 éveseknek már a 94%-a kapcsolódik a hálózatra. Általánosságban megállapítható, hogy a gyerekek túlnyomó részt szórakozás céljából használják az internetet. A gyerekeknél a hálózati tevékenységek körében az online játékok töltik be a vezető szerepet: 50%-uk arról számolt be, hogy gyakran játszik. A legnépszerűbbek a kalandjátékok. Míg a fiatalabb gyerekek szinte csaknem kizárólag játékra használják a hálót, addig az idősebbek többféle lehetőséggel is élnek: e-maileznek, információkat keresnek hobbijukkal, kedvenc időtöltésükkel kapcsolatban, illetve chatelnek. A házifeladatok elkészítésekor viszonylag kevesen veszik igénybe az internetet: a kisebbek 14, az idősebb gyerekek 25%-a említette ezt a tevékenységet. A gyerekek 45,7%-a látogat csevegőszobákat, az e-mail azonban határozottan népszerűbb: a 73,4%-uk rendszeresen e-mailezik – derült ki az Outermedia felméréséből.
Gyerekek a neten Európában
Régebbi hírforrás(ok): link Infinit Hírlevél No.178, 2002. nov. 16.