A felnőttek valamivel több mint egynegyede, 27,3 százaléka soha nem olvas – derül ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) és a Tárki idén tavasszal készült felméréséből. A nem olvasók táborára alapvetően jellemző, hogy alacsony iskolai végzettségűek, fizikai dolgozók, s nagyobb arányban fordulnak elő az ország keleti részén, illetve az idősek között. Az életkor növekedésével fokozatosan csökken a könyvek iránti igény is, a soha nem olvasók között átlag feletti mértékben találhatóak a nyugdíjasok. Ezzel szemben a rendszeresen olvasók – akik a társadalom egyharmadát teszik ki – elsősorban a diplomások, a nők, a fiatalok és a budapestiek, illetve a vidéki városi lakosság köréből kerülnek ki. A szellemi munkát végzők 52 százaléka olvas rendszeresen, szemben a fizikai dolgozók 22 százalékával. A nem olvasóknak egyébként csak egyötöde vallja azt, hogy nem is szeret olvasni, 40 százalékuk arra panaszkodik, hogy kevés az ideje. Meglepetésre alacsony – 8 százalék alatti – azok tábora, akik a pénzhiányra hivatkoznak. A megkérdezettek közel fele, 46 százaléka sosem vásárol könyvet, s náluk már az ár a döntő érv: drágának találják a könyveket. A válaszolók negyede jelezte azt, hogy az idén is vett már valamilyen kötetet (a felmérés március végén fejeződött be), egyötödük pedig a karácsonyi vásár idején vett utoljára. A vásárlók fele azonban nem költött túl sokat e szellemi táplálékra, éves keretük 10 ezer forint alatt maradt. Ebben az esetben is az iskolai végzettség húzza meg a határt: a 10 ezer forintnál többet költők jellemzően érettségizettek és diplomások. A vásárlóknak a fele tudta megmondani cím szerint is, mit vett legutoljára. A legtöbbet említett könyvek a Harry Potter-sorozat tagjai, illetve Kende Péter A Viktor című könyve. Ôket Tolkien A gyűrűk ura című műve és Vámos Miklós, illetve Leslie L. Lawrence egy-egy kötete követi. A lista egyébként lektűrökkel, krimikkel, valamint ismert médiaszemélyiségek műveivel van tele, egyetlen komolyabb ismeretterjesztő vagy tudományos mű, illetve minőségi szépirodalom nem szerepel rajta, a középmezőnyben foglal helyet viszont az angol-magyar külkereskedelmi szótár. A magyarországi lakosság 80 százaléka gyakorlatilag nem jár könyvtárba, s csak alig több mint 10 százalék mondta azt, hogy gyakran. Figyelemre méltó, hogy a diplomások fele azt állította, egyáltalán nem könyvtárlátogató (ez egyébként nem jelenti azt, hogy nem is olvas, hiszen a rendszeresen olvasók 58 százaléka szintén a “könyvtárkerülők” közé tartozik). A felmérés során arra is kíváncsiak voltak, mely kiadók könyveire figyelnek oda a vásárlók. A legtöbb említést a két, főleg klubtagságon keresztül árusító s ezért jelentős marketingtevékenységet folytató kiadó, a Magyar Könyvklub és a Reader’s Digest kapta, utánuk az Európa, a Móra, az Osiris és a Püski kiadók következtek a népszerűségi rangsorban.
Olvasópróba
Régebbi hírforrás(ok): HVG, 23., június 8., p. 90.