Éles konfliktus támadt a januártól bevezetendő könyves Márai-program körül. Olyan éles, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése azt kéri a szakminisztertől, állítsa le a programot, mert szerinte eltér az eredeti céloktól. — Levélben fordult Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez Zentai Péter László, az MKKE igazgatója. Kéri, a tárcavezető vétózza meg a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) az évi egymilliárdos könyvtámogatást jelentő Márai-programmal kapcsolatos döntését, illetve állítsa le magát a programot, mert annak ‘már nincs sok köze az eredeti célokhoz’. Már a múlt hónapban kifogásokat emelt a könyves egyesülés (amelynek képviselője három éve kezdeményezte a miniszternél a könyvtárak központiállomány-gyarapításán keresztül megvalósuló, skandináv mintájú könyvtámogatási program bevezetését). Az NKA-bizottság úgy határozott ugyanis, hogy a program megvalósítása során minden lényeges döntést a mecénás szervezet könyvtári kollégiuma hozhat meg — a szerzők, kiadók képviselőit mellőzik.
NOL