Sokan szeretik a süteményeket — bizonyította be a székelyföld napok égisze alatt, a Székely Konyha szerkesztői által tető alá hozott süteménymustra. Csíkszeredában a Kájoni János […]
Könyvtárak Éjszakája Nagyváradon
A Nagyváradi Egyetem, a Romániai Könyvtárosok Egyesülete, valamint a Bihar Megyei Diáktanács által szervezett rendezvény hivatalos megnyitója 2013. április 23-án, délután öt órától volt, ezt […]
Könyvespolc az utcán — ajándékozással
Könyvekkel teli könyvespolc jelezte a marosvásárhelyi Teleki Téka előtti járdán 2013. április 22-én, hogy a könyv napja közeleg. A könyvtár alkalmazottai ebből az alkalomból könyveket […]
Emődi András vehette át idén a Monoki István-díjat
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által alapított Monoki István-díjat idén Emődi András, a nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Könyvtárának és Levéltárának könyvtárosa, levéltárosa, tudományos kutató […]
Damu Roland könyvtáros lett a börtönben
A 39 éves színész, akit egykori kedvese bántalmazásáért és megerőszakolásáért ítéltek el, még mindig nem törődött bele, hogy állítása szerint ártatlanul ül börtönben, de megtanult […]
Origami, karaoke és filmvetítés a Könyvtárak éjszakáján — több mint 1000 résztvevő
Második alkalommal rendezte meg a Szatmár Megyei Könyvtár a Könyvtárak éjszakáját, amelynek keretében kézműves foglalkozások, előadások, felolvasások és egyéb szórakoztató programok várták az érdeklődőket. A […]
Séta a Kájoni János Megyei Könyvtárban
Az Erdélyi Magyar Televízió közel fél órás anyagában a Kájoni-könyvtár munkatársai beszélnek az újranyitott könyvtár büszkeségeiről. Szavaikból kirajzolódik szolgáltatásról alkotott elképzelésük. Az adásban 22,40-től virtuális […]
A románok mintegy 16 százaléka könyvtárhasználó (Magyarországon 13%)
A Bill & Melinda Gates Alapítvány megrendelésére 17 országban végzett felmérés adatai szerint mintegy 2,6 millió romániai (az ország lakosságának 16 százaléka) használja a közkönyvtárak […]
Főzőcskézett a gasztronómiai magazin szerkesztője a könyvtárban
Nagyszámú érdeklődőt vonzott a Kájoni János Megyei Könyvtárba az ugyancsak március 12-én, 19 órától kezdődő ?Receptdaráló? is, a már második alkalommal szervezett gasztronómiai est a […]
A Teleki-téka a második legszebb romániai könyvtár
A marosvásárhelyi Teleki Téka Románia második legszebb könyvtára – állapította meg a 9am.ro portál, amely toplistát készített a romániai közgyűjteményekről és a nekik otthont adó […]