Sokak által vitatott döntést hozott az amszterdami Rijksmuseum, eddig mintegy 200 műalkotás címét, illetve képaláírását módosították, írták át a politikai korrektség jegyében. Olyan, mások érzékenységét […]
Jut némi ad-hoc aprópénz a települések könyvtárainak, múzeumainak is
18 milliárd forintot oszt szét a kormány a múzeumok és könyvtárak működtetésére. A pénzt a 2016-os költségvetésből a települési önkormányzatok az általuk fenntartott, illetve támogatott […]
A muzeológusokból könyvtáros lesz, a könyvtárosokból pedig muzeológus – egyaránt közfoglalkoztatottként?
“Nem az intézményvezetők gondolkodásával van baj, egyszerűen rá vannak szorítva, hogy közmunkásokat dolgoztassanak, annyira kicsi a bérkeretük. Miközben a rendszerváltáskor 50-60 ezres közgyűjteményi-közművelődési létszám mára […]
Reflektálni a kor kulturális, társadalmi, tudományos kérdéseire… – a könyvtárnak is ezt kellene?
Új igazgatója lesz a Nemzeti Múzeumnak, és nem lesz könnyű dolga. – Úgy tudjuk, korábban többen kikosarazták Balog Zoltánt, akinek most két jelölt között kell […]
210 ezer műtrgyat tesz online elérhetővé az amszeretdami Rijksmuseum
Köztük mesterműveket is. Az alkotások könnyen visszakereshetők alkotók, tárgy, stílus, sőt a holland történelem eseményei szerint link is. Hírforrás: Openculture
Admont — barokk a völgyben
Fénykorában több könyve volt, mint a Vatikánban a pápai bibliotékának. A világ legnagyobb kolostori könyvtára. Efféle — és nem is érdemtelen — szuperlatívuszokban dicséri magát […]
OSZK-Ciszterci Műemlékkönyvtár Zircen — a sörfőzés mellett
Régen a könyvtár Reguly Antal nevét viselte. Két éve viszont OSZK-Ciszterci Műemlékkönyvtárra változtatták a nevét. A műemlék könyvtár 65 ezer kötetes állománya zömében XVIII-XIX. századi, […]
25 000 db üvegnegatívot digitalizált a makói könyvtár és múzeum
A makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum sikeresen digitalizált üvegnegatívokat 2014-ben. A makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum gyűjteményében található üvegnegatívok digitalizálását 2014-ben […]
A megyei jogú városok tulajdonába kerültek a megyei könyvtárak és múzeumok
A július 1-jén hatályba lépett törvény országosan 152 ingatlant érint — közölte Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerdán Veszprémben, a Laczkó […]
Tényleg köz- e a gyűjtemény? Hogyan férhetnénk a magyar múzeumok fantasztikus fotógyűjteményeihez?
Adunk néhány tippet, melyik múzeumok tették fel a netre kincseiket, vagyis közkincseinket. De mire várnak a többiek? — Követ dobott az állóvízbe Kenyeres István, Budapest […]