Merre? – Ez a címe annak a projektnek, melyet Frankfurt am Main Városi Könyvtára link indított olyan fiatal felnőttek számára, akiknek a családi hátterében és […]
Library of Congress igazgató: Nem félnek a könyvtárosok. Nem zárjuk be az ajtót, mikor az embereknek legnagyobb szüksége van
Mi, könyvtárosok, büszkék vagyunk arra, hogy befolyásolhattuk a törvényhozást a személyiségi jogok védelmében, mint az emberek alkotmányos jogainak védelmezői (vö.: link – nyilatkozta Carla Hayden, […]
A hagyományos könyvtárak hivatalosan is feleslegessé váltak – Dokk1
A könyvtár-ahogyan eddig ismertük – talán már nem létezik. Az épületek már nem a csendet, az elmélyülést részesítik előnyben, sokkal inkább a pezsgés, az életrevalóság […]
Nem értik a szöveget a gyerekek – cigány kislány segít a tanulásban
Az önkéntesek először magánszemélyként járták a cigánytelepeket, ismerkedtek a helyiekkel. “Bementünk roma családokhoz és megkérdeztük, hogy szeretnék-e ezt. Persze mindenki borzasztó lelkes volt. Ekkor elkezdtünk […]
Hatalmas muszlim kultúrközpont épül Budapest központjában – könyvtárról még(?) nem esik szó
Már hónapok óta dolgoznak a munkások a Gutenberg téren, hogy elkészüljön az egyik legnagyobb muszlim központ Budapesten. A Józsefvárosi Önkormányzat úgy tudja, kulturális központot kívánnak […]
Egyharmaddal kevesebb: jelentősen csökkentik a koppenhágai könyvtárak könyvállományát
Koppenhága városa 5,6 millió eurót fordított stratégiai könyvtári projektjére (Empower the Citizens) egyik célirányos digitáliskönyvtár-fejlesztési programja keretében, melyben különösen érdekes a “Digitalizálás és állományapasztás” részprogram. […]
Ön szerint mire jó a vándorgyűlés?
Ön szerint mire jó a vándorgyűlés? – tettük fel a kérdést immár ötödszörre. A kapott válaszok megoszlása: 0 – A szakmai kiállítás, kiállítók megtekintése 4 […]
Olvasás – motorkerékpárok lámpafényében
2016. június 9-én délután könyvbarátok tucatjai érkeztek a temesvári Dóm térre a Temes Megyei Könyvtár felhívására válaszolva. A tér pázsitján plédekkel, jó könyvekkel, zenei aláfestéssel […]
Marketing és gerillamarketing – focira: ALDI és az OSZK
Évente visszatérő kérdés, hogy karácsonyhoz közeledve érdemes-e felülni az ünnepi kampányhullámra, vagy azzal nyerünk, ha kimaradunk belőle? Egyrészről azt mondhatnánk, hogy hagyjuk a karácsonyi kampányokat, […]
A könyvtár, mint pártatan találkozóhely esete a szólásszabadsággal
A norvég könyvtári törvény módosítása szerint a közkönyvtárak “pártatlan találkozóhelyek, beszélgetések és viták helyszínei”. Norvégiában a közkönyvtárosok a helyi önkormányzat alkalmazottai. Most szembesültek azzal, hogy […]