– Egy könyvtárat felújítani ebben a világban nagyon nagy öröm – mondta megnyitójában Rostás László, Miskolc főépítésze. – Annál is inkább, mert ebben a techno-humanoid […]
Könyvtárat is terveznek Emőd új művelődési házába
Az emődi művelődési ház nagyterme a tervek szerint 300 néző befogadására lesz alkalmas színpadi előadásnál, míg bál esetében 160-170 emberrel számolnak. A nagyteremből közvetlenül ki […]
Felújított könyvtár a zempléni Kovácsvágáson – közmunkából futotta
A Zempléni-hegységben megbúvó településen mindig történik valami. A megújult könyvtár átadóján Sándor Endre polgármester máris jelezte: mivel a bibliotéka elfoglalja a korábbi orvosi rendelő helyét, […]
Már Kínában és Oroszországban is a használókat kérdezgetik – az előadások szerint
Yue Wu a Pekingi Egyetemi Könyvtár felújítási tervét mutatta be a hallgatóság számára. A tervezési fázisba bevonták a diákokat is, akik az It?s My Library […]
A könyvtárfelújítás megdobja a használati adatokat – FSZEK
Idén 65 éves a FSzEK Pestszentimrei fiókkönyvtára. A bibliotéka – amely 1952-ben nyílt meg – év elejétől a Pestszentimrei Közösségi Ház emeletén kapott helyet. A […]
Hogyan mérhető az informálás, inspirálás és az integrálás? – 124 e-könyv a FSZEK-ben
“Informálni, inspirálni és integrálni” – ezek a FSZEK stratégia jelszavai. Felújítják a zenei gyűjteménynek otthont adó Pálffy-palotát, az Ötpacsirta szalont és a Terézvárosban új könyvtárat. […]
Felismer és alkalmazkodik a FSZEK
A Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárat általában beválogatják a világ legszebb könyvtárai közé, és azt sem árt tudni, hogy Európa harmadik legnagyobb közkönyvtára. Budapesten 49 […]
Újabb pécsi városrészben indul meg a könyvtári szolgáltatás
Intézményünk a Pécsbányai Kulturális Egyesület megkeresésére, a szervezettel együttműködve alakította ki azt a KönyvtárPontot, amelynek megnyitója április 26-án lesz. Ezzel egy újabb városrészben érhetik majd […]
Lázár János: A gondolkodás és a közösség központját építik Makón
Letették a Makovecz Imre tervei alapján épülő könyvtár alapkövét. A gondolkodás, a közösség és a szellem középpontjának nevezte az új makói könyvtárat a Miniszterelnökséget vezető […]
Könyvtár is lesz a zuglói mecsetben
Kovács Zoltán Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség (MIK) imámja még január végén jelentette be a híveknek, hogy a szervezetet mecsetet épít Zuglóban, a Paskál utcában […]