Az Amazon bejelentette, hogy az idei karácsonyi bevásárló szezonban több elektronikus könyvet értékesített internetes kiskereskedelmi portálján, mint hagyományos nyomtatott kötetet. Az e-könyvek sikere persze jócskán […]
Egyes kortársak eBookon olvashatók először
A mélyülő piaci válság is közrejátszhatott, hogy főként az elmúlt év második felében több könyvszakmai újdonságot is bevezettek. Így például decemberben a vevopont.hu ( link […]
A romániaiak többsége egyetlen könyvet sem vásárolt 2009-ben
A romániai lakosok több mint fele egyetlen könyvet sem vásárolt 2009-ben — derült ki a Kultúrakutató Központ (Centrul de Studii si Cercetari in Domeniul Culturii) […]
Hát ez mesés! — 5 szuper gyerekkönyv
Régi kedves ismerősöket üdvözölhetünk újra: D. Tóth Kriszta folytatja a Lolameséket, és Micimackó történetei sem értek örökre véget. Anna, Peti és Gergő sem hiányozhat, sőt […]
A karácsonyi szezonban bíznak a könyvpiac szereplői
Az idei jókora visszaesés után a karácsonyi szezonban bíznak a magyarországi könyvpiac szereplői, sőt, a nagyobbak 2010-ben már kis növekedést prognosztizálnak, elsősorban a második félévben. […]
A Magyar Telekom e-könyváruház kialakítását tervezi
Az idei karácsony és a következő évek slágertermékei lehetnek a digitális könyvolvasók, az e-bookok; különleges kijelzőjüknek köszönhetően kényelmesen olvashatók, egyszerre sok digitális könyv vagy dokumentum […]
Januárban indul a Márai-program
Jövőre egymilliárd forint állami támogatással bővül a hazai, idén eddig recessziót mutató könyvpiac — jelentették be tegnap a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), miután a szervezetet […]
Törvényi szabályozás a google könydigitalizálásáról?
Jeanette Hofmann hálózatkutató szimpatikusnak tartja a Google könyvdigitalizálási projektjét, de ugyanakkor tart is a konszern monopolhelyzetétől. A szakember véleménye szerint éppen azért kellene megalkotni egy […]
Könyvtári program Európa kulturális fővárosában — konténerkönyvtárak
Ebben az évben Linz és Vilnius (Litvánia) Európa kulturális fővárosai. Mindkét metropolisz látványos szabadtéri fesztiválon vette át január elsején a kultúra-központok jelképes kulcsait. A rendezvénysorozat […]
Újabb vészjelek az amerikaiak olvasási aktivitásának gyengüléséről
Az Országos Művészeti Alapítvány (National Endowment for the Arts, NEA) 2004-es felmérése már címében jelezte a gondot: Veszélyben az olvasás (tartalmi ismertetése: 3K 2005. 12. […]