Gaurav Jain projektmenedzser azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az Android 3.0 mobil operációs rendszerrel együtt még az idén elérhető lesz a cég Google Music zeneszolgáltatása. […]
Fél Magyarország frissült a Google Earth-ben
A kiemelt célpontok helyett, ebben a frissítési hullámban főként a kevésbé frekventált, ritkábban lakott területekről készült felvételeket töltöttek fel (akadnak persze kivételek, mint a Balaton […]
Sör limonádéval — hogyan lehet egy termék / szolgáltatás vásárlói körét és fogyasztását bővíteni?
Az ízesített sörök piacán új, középkategóriás termék gazdagítja a kínálatot. A Borsodi Sörgyár évi 2,8 millió hektoliter kapacitású, 38 éve üzemelő bőcsi üzemében mutatták be […]
60-70%-os íráskészség-növekedés az iskolapadban! — írás nélkül
Ha egy gyenge íráskészségű gyermeket hagyományos módon, az írás gyakoroltatásával próbálnak fejleszteni, akkor ez alighanem az érintett heves ellenállását váltja ki, és csak az írással […]
Statisztikai adatok a Könyvtári Intézet honlapján — jobb barát lett a használó
A Könyvtári Intézet eddigi gyakorlata, ahogyan a honlapján a statisztikai adatokat prezentálta, sok kívánnivalót hagyott maga után. Külön kellett keresni az évenként közzétett egyes adattáblázatokban, […]
Videótékát nyitott a két nagy kereskedelmi tévé
A UPC digitális kábelhálózatán már elérhető az RTL Klub és az HBO műsortára mellett a Tv2 videótára is, vagyis ha az előfizetők ezeket a csatornákat […]
Önkiszolgáló kölcsönzés Szegeden — és egy holland faluban (videóval)
A ‘Tudásdepó-Expressz’ pályázaton elnyert összegből az SZTE Egyetemi Könyvtár dokumentumainak egy részét alkalmassá tette önkiszolgáló, automatikus kölcsönzésre. Ez a világszerte egyre népszerűbb rendszer egyben arra […]
Kölcsönözhető iskolai könyvtáros — 4 vagy 6 hétre viszik
A német iskolai könyvtárakban ritka a szakképzett könyvtáros. Azokban az esetekben, amikor a helyi közkönyvtár vállalja a könyvtári munkát az iskolában, az idő és a […]
A Wii alapfelszereltség a megújuló holland közkönyvtárakban
… a néhány hete megnyílt, legmodernebb hollandiai közkönyvtárakban, pl. Almere városa (neve szerényen: de Nieuwe Bibliotheek link ) vagy az új Deventeri Schalkhaar fiókkönyvtárban. A […]
Könyvtár 2.0-ról, ismét az alapoktól — idézetek, via Twitter
Az OSZK szakmai napján a 2.0-s OPAC-ok lehetőségéről esett szó. Néhány Twitter-csirip: ‘Ha az integrált könyvtári rendszerek online felületeit nézzük, akkor trendinek mondható, mert a […]