Egy egyszerűbb parancssori bűvészkedéssel pillanatok alatt elrejthetjük a számítógép által érzékelt, de nem szükséges vezeték nélküli hálózatokat. A trükk Windows 10-en működik igazán jól. A […]
Könyvtáros nélkül is nyitva tart az Egyetemi Könyvtár
Első állomásunk a Lettországi Egyetem két karának egymás mellett álló két épülete volt. Természetesen mindkettőben van könyvtár. Természetesen mindkettő nyitva is volt, hiszen az épület, […]
A szakkönyvtár segíthetne a kutatók adatbázis-igényének artikulálásában
A Corvinus Egyetem Science Café rendezvényén Csengődi Sándor elmondta, hogy míg a fizikusnak-kémikusnak a munkához labor kell, addig a közgazdásznak ugyanehhez a munkához adatra van […]
Digitális könyvégetéstől a hardverhaváriáig – az internetről eltűnt hírportálok nyomában
Évtizedek óta közhelynek számít, hogy a nyomtatott sajtó hanyatlik, az online médiáé a jövő. Kétségtelen, hogy a jelent, illetve a jövőt nézve tényleg ez a […]
Népszabadság, Hírszerző, Vs.hu, Zoom, Lánchíd Rádió, Stop.hu – archiválásban az OSZK lehet a megmentő?
A Vizsolyi Biblia mai fellelhetőségének valószínűsége 400 év távlatából is nagyobb, mint egy átlagos weboldalnak. – Politikai, szoftveres, anyagi anomáliák és nemtörődömség sejlik fel a […]
Könyvtár az okos városban
A könyvtár, mint közösségi tér és a kutatások információs bázisa, központi szerepet kell, hogy betöltsön ebben a kutatáscsoportban. A könyvtárak szerepének vizsgálata során egyértelművé vált, […]
A könyvtár közösségképző és -megtartó erejéről – 13 pontban (olvasóink szavazatára)
Tiffany King, a 2018-ban megjelent “Eat at Home Tonight” szerzője a könyvtárak mellett kampányol. 13 pontban gyűjtötte össze, miért relevánsak és miért fontosak ma is […]
Eltüntették Semjén vadászatát a Magyar Nemzet kereshető oldalairól
A Magyar Idők kormánylap szerdai magyarnemzetesítése nem csupán fejléccserével és a régi tipográfia visszaállításával járt, hanem azzal is, hogy KESMA fennhatóság alatt működő újság az […]
Soha nem volt ilyen jó helyzetben a magyar népzene
Sebő Ferenc szerint a népzene jelenleg sokkal jobb helyzetben van, mint bármikor. – Ha valamit sikertörténetnek lehet nevezni az elmúlt 40-50 évben, akkor az a […]
Mecsetkönyvtár-használat a 20. sz. elején
Karácson Imre fordította a 20. sz. első éveiben Evlia Cselebi, török utazó magyar vonatkozású leírásait. Konstantinápolyben végzett kutatásairól így ír: “Evlia Cselebinek, a XVII. századbeli […]