Központi erdélyi magyar könyvtár és dokumentációs központ létrehozásának fontosságát hangsúlyozza Bárdi Nándor magyarországi történész, az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár szakmai programfelelőse lapunknak adott interjújában. A […]
Éjjel-nappal elérhető könyvtárat szeretne Juhász Zoltán
Éjjel-nappal, 0-24-ben, tehát bármikor és bárhonnan elérhető könyvtárban gondolkodik Juhász Zoltán, akit a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén április 1-jétől öt évre neveztek ki a […]
Tematikus chatbot! Helyismereti gyűjteményre, bármilyen tartalmú szaktájékoztatásra!
Forradalmi kísérleti projektbe kezdett dr. Riskó Ágnes onkopszichológus és fia, a mesterséges intelligencia (MI)-dizájnnal is foglalkozó Csernák Bence. A nagy sikerű ChatGPT-n alapuló, Anna névre […]
Juhász Zoltán lett a Békés Megyei Könyvtár új igazgatója
Április elsejétől öt éven át Juhász Zoltán vezetheti a Békés Megyei Könyvtárat – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén. A határozati javaslatot […]
3D-ben barangolni Budapest múltjában: időgép a BFL, a Fortepan és a Budapest Gyűjtemény együttműködése
Még teljesebb történelmi sétát tehetünk a virtuális Budapesten: az Időgép nem egyszerűen történeti adatok lekérdezését teszi lehetővé, hanem a térben és időben történő barangolás lehetőségét […]
Helyismereti fotókat, képeslapokat digitalizálnak a Kájoni-könyvtárban
A Kájoni János Megyei Könyvtár Virtuális séták elnevezésű projektje keretében szerveztek találkozókat és előadásokat a Székelykeresztúri Városi Könyvtárban 2022. december 14-én, valamint a Csíkpálfalvi Községi […]
Petőfi-emlékművek adatbázisa
Az adatbázis dr. Tarjányi József helytörténész, Petőfi-kutató több évtizedes gyűjtőmunkáján alapul, célja pedig a Petőfi Sándorral kapcsolatos magyarországi és külföldi emlékhelyek (szobrok, emlékművek, emléktáblák, emlékszobák, […]
Befejeződtek a könyvtár szervezett Petőfi-emléktúrái
Véget értek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár link Petőfi nyomában Félegyházától Félegyházáig címmel szervezett autóbuszos kirándulásai, melyek során a résztvevők felkeresték a Bács-Kiskun megyében […]
Nyilvánosak és rögzíthetők az önkormányzati ülések anyagai
Az egyéni cselekvés azért is fontos, mert ezek összeadódva fokozatosan változást hozhatnak, írja sorozatában a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: az egyes megmozdulásoknak […]
IFLA-UNESCO Közkönyvtári Kiáltvány, 2022 – I. rész (olvasóink szavazatára)
Az UNESCO ösztönzi a nemzeti és helyi önkormányzatokat, hogy segítsék a nyilvános könyvtárak fejlesztését, és abban aktívan vegyenek részt. [Megjegyzés: az első két fejezetből emelünk […]