Állami rezidencia áll bőven az ország vezetőinek rendelkezésére, de Kövér Lászlónak olyan kell, amelyet az igényei szerint, történelmi környezetben újítanak fel neki. Már tartanak a […]
Könyvből és műtárgyból is megárt a sok! – Mit tegyünk megutálásuk ellen?
Érkezzünk jóllakottan, maradjunk max. két órát, és csak húsz festményt nézzünk meg – a szakértők szerint így nem válunk zombivá a világ legnagyobb múzeumaiban sem. […]
Riadalmat okozott apa megkeményedő fütyije – érettek vagyunk-e a felvilágosításhoz?
Levette a CBA a polcokról a fütyis színezőt. Körlevélben értesítették a boltvezetőket, hogy vegyék be a Napközis házi feladat című kiadványt. Mindezt azután, hogy múlt […]
Esztergom megél közkönyvtár nélkül is? – Úgy tűnik, igen
Földig rombolták az esztergomi városi könyvtárat, most botrányos állapotok uralkodnak. A Könyvtárban 2013. április 27-én testvérkönyvtári szerződést írt alá a Párkányi Városi Könyvtár és az […]
Könyvtári mobil applikáció – mi lehet a siker kritériuma?
A NetLib Kft. a TIOP/TÁMOP pályázatok keretében nagy reményekkel és nagy költségen fejlesztett Android és IOS alapú könyvtári applikációt néhány éve, amely az alábbi szolgáltatásokat […]
Miben hasonlít a borbélyüzlet a könyvtárhoz?
A borbélynál a férfiak nemcsak hajukat vágatják, hanem közösségi életet élnek. Biztonságos hely felnőttek és gyerekek számára, főként azoknak, akiknek ilyenből kevés jut. A borbélynál […]
Közkönyvtári szolgáltatások az LMBTQI közösség számára
A társadalmi igazságosság tekintetében számos elemző figyelmen kívül hagyja (vagy semmibe veszi) azon emberek szükségleteit, akik leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transzneműként, queerként / kérdésesként vagy interszexuálisként […]
Milyen testi tünetekkel jár az olvasás?
A Virginia Egyetem könyvtára hat különböző időtartamot vizsgálva írta le, hogyan reagál egy olvasó a könyv kinyitását követően: 1. Az első 10 percben: a könyv […]
A kiskamasz fiúknak már nemcsak a Facebook az internet
A 8-14 éves gyerekek telekommunikációs- és médiahasználati szokásait 2016 december elején mérte fel az Ipsos. – Az 500+500 fős mintán, az egyes családok otthonában készült […]
Könyvtárbuszon – almás pite és túrós palacsinta a fizetség
Négy keréken viszik a kultúrát a Baranya megyei falvak életébe a könyvtárbuszok. Nem csak irodalmat kínálnak, hanem az olvasók kérésére önéletrajzot, álláskereső levelet írnak, gyógyszert […]