A könyvtár és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala által közösen működtetett, 2010 áprilisában indult Könyvkelengye program keretében az épp záruló tanév végén 510 magyar és 132 román […]
Hogyan állunk a vezetői minőséggel?
…Akkor jöttem rá, hogy miért csak a magántulajdonú gazdaság működik: mert az állami tulajdon esetén a vezetőnek nincs mása, mint az állása, amit természetes önzéssel […]
Először nézhetnek élőben Broadway-előadást az internetezők
Először nézhetnek meg élőben egy Broadway-előadást az internetezők: a László Miklós 1936-ban írt Illatszertár című vígjátéka alapján készült She Loves Me című musicalt június 30-án […]
Mennyire szolgálja ki örömmel a könyvtáros a használót?
Magyarországon végzik a legnagyobb örömmel munkájukat az értékesítéssel foglalkozó, illetve a szolgáltató iparban dolgozó munkavállalók Európában, a második és harmadik helyet Lengyelország és Litvánia szerezte […]
Lassan-lassan fejleszti keresőjét a Facebook
A Google keresőjétől még mindig fényévekre van a Facebook megoldása, de annak legalább örülhetünk, hogy megjelent a részletes(ebb) keresés lehetősége, így könnyebben megtalálhatunk embereket az […]
Az újságírók – tartalomelőállítók – is aggódhatnak jövőbeni megélhetésükért
Az újságírók – új keletű néven a tartalom-előállítók – is joggal aggódhatnak: a nagy adathalmazok kezelésére alkalmas programok és számítógépek egyre inkább képesek ugyanis arra, […]
A tervezés ereje (videó)
A tervezéssel kapcsolatos alapvetés, hogy minőségének növelése jelentésen csökkenti a projekt költségvetésének megszaladását. Az összefüggés a minőségirányításból és a kultúrakutatás bizonytalanságkerülési indexéhez is kapcsolható. (Ezen […]
Tippek big data és önfejlesztés témakörben – a Microsoft könyvtárosától
A Microsoft műszaki szakkönyvtárában könyvtáros asszisztens Natasha Chowdhury, és az önfejlesztés valamint a big data területének hasznos forrásaiból ajánl. Négy éve dolgozik jelenlegi helyén, ezalatt […]
A diákok már online is megismerhetik a gyerekjogokat
Az UNICEF Magyar Bizottság és a Telenor Magyarország 2013-ban, az Ébresztő-óra program elindításával kezdte meg együttműködését. Az UNICEF mára több mint 100 fős képzett önkéntes […]
Új Digitális Család magazin: praktikus internetezési tanácsok generációknak, hátrányos helyzetűeknek is
Kiss Miklós Emoji Ballroom című kiállításának megnyitójával és egy a családi internethasználatról szóló kerekasztal beszélgetéssel indította el a Digitális Család című online magazint link a […]