– Sólyom László: Környezetvédelem és polgári jog link – Sólyom László: A polgári jogi felelősség hanyatlása link Ezt írja a Facebook ( link ): Sólyom […]
Romantikus kötődés a papírkönyvekhez és az e-kövek sikerének feltétele
Továbbra is erős a papír könyvek iránti ‘romantikus’ kötődés: az Enet friss felmérésében 44%-nyi válaszadó mondta, hogy az e-könyvnél hiányzik neki az igazi könyv illata, […]
Az e-könyv olvasás hete, március 2-8.
‘Olvass el egy e-könyvet’ hét lesz március 2-8. között. A kezdeményezés Kanadából indult még 2004 körül ‘Read an E-Book Week’ ( link ) néven. Az […]
E-könyvek kölcsönzése: könyvtári konzorcium helyett inkább terjesztőkkel, kiadókkal társulnánk
A KIT múlt heti számának kiegészítendő szavazása volt: Az e-könyvek kölcsönzését … érdemes megoldani. A nem reprezentatív válaszok megoszlása: 22 – könyvterjesztők és kiadók bevonásával […]
Az e-könyvek mentik meg az olvasást? — Kevesebbet olvasunk, mint öt éve
A többség, mintegy 57% saját bevallása szerint kevesebbet olvas most, mint tette azt öt évvel ezelőtt. Négy emberből hárman a kevesebb rendelkezésre álló idővel magyarázták […]
Élet a könyvtáros után (olvasóink szavazatára)
A könyvtárak szívesen dicsekednek azzal, hogy alkalmazkodnak a kihívásokhoz. Nos, ez nincs teljesen így, ha csak nem soroljuk az e-könyveket is a hagyományosak közé. Két […]
Könyv- és ekönyv-áresést okozhat az Amazon magyarországi megjelenése
Tovább terjeszkedik Kelet-Közép-Európában az Amazon.com. A világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelemmel foglalkozó áruháza ezúttal Prága mellett létesít lerakatot, de piaci pletykák szerint hamarosan Magyarországra is […]
Országos kérdőív az e-könyvkölcsönzésről
Az Országos Széchényi Könyvtár irányításával, — az Új Széchenyi Terv keretében — elindult az ELektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és DOkumentumtára, azaz az ELDORADO projekt. […]
Az e-könyv ára miért nem nulla forint?
Mocorog a könyvpiac: miközben ma már az internetes könyváruházakban megvásárolható könyvcímek hat-nyolcszorosa kering illegális tartalomként a weben, a kiadók (kényszerből vagy józan belátásból) kezdik elfogadni, […]
Az e-kütyük terjedésével növekszik az e-olvasás (a Pew Internet friss felmérése)
A Pew Internet az amerikai lakosságot szondázta 2014. január elején. A reprezentatív adatok szerint az USA lakosainak fele tulajdonában van tablet vagy e-könyv-olvasó. Legdinamikusabban a […]