Léteznek folyóiratok (illetve azok utódai), amelyek a II. Vatikáni zsinat óta igyekeznek magyarul is hozzáférhetővé tenni olyan gondolatokat, amelyek nem igazán kerülnek a keresztény (katolikus) […]
Fel kell készülnünk az automaták által (is) gyártott álhírekre
Az internet szürkezónáiban már 500 dollártól hirdetnek olyan szoftvert, amely eléggé hihetően eljátssza tízezer felhasználó szerepét a Twitteren. A népszerű üzenetküldő közösségi hálózatban Trumpnak nagyjából […]
Gasztronómiatörténet Szántó Andrástól
Az Eleink ételei c. könyv tájékoztatás-órák kelléke volt. Szerzője, Szántó András ma blogot üzemeltet, melyben a hazai, főképp a budapesti vendéglátás (kultúr)történetét mutatja be, a […]
Több tízezer embert ért el a könyvtár olimpiai blogja – Azt csinálhattam, amit szeretek(!)
Több, mint 50 ezer embert ért el az Olimpia a könyvtárban link blog, melyet a Halis-könyvtár munkatársa, Kálovics Tibor készített. Az ötlet onnan származik, hogy […]
Tweet-hírfolyam a kulturális bizottsággal való tárgyalás rezdüléseiről – áttetsző döntéshozatal
Igen, bárki követhette a tárgyalás menetét, gyakorlatilag percről percre. Ez jobb, mint a videó, mert azt a szinkronban vagy felvételről, de 1:1 időben kell figyelni. […]
Az 5 legjobb fotós blog
A fotós blogok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, nem véletlenül. Mindannyian vágyunk a gyönyörű látványra, és ha már egy tehetséges fotósra bukkanunk, nem szívesen maradunk le […]
Könyvtár a Twitteren – a ráfordítás és megtérülés orosházi tapasztalatai
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár 2007 óta küld Twitter-üzeneteket, heti kb. 20 db-ot. A 160 karakteres üzenetek a leggyakrabban archív sajtókivágatokat tartalmaznak korabeli megyei és […]
Hogyan használhatók rocksztáros szelfik a közkönyvtár pr-jében?
Zsoldos Mariann (Bródy Sándor Könyvtár, Eger) július 8-án ad elő az IAML (a zenei könyvtárak nemzetközi szervezete) római konferenciáján. Témája: hogyan használhatók a celeb-szelfik a […]
Energiahatékonyság blog indult
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elindította az energiahatékonyságról és megújuló energiáról szóló tájékoztató honlapot, amely az link címen érhető el. A honlap létrehozása és […]
Politikai elemző és véleménycikkek a Nézőpont Intézet kutatóitól elemzőitől
Nézőpontok.hu címen blogot indítanak a Nézőpont Intézet kutatói és elemzői. A blog link célja, hogy a Nézőpont Intézet a kutatások és elemzések mellett kötetlenebb – […]