Évi egymilliárd forintos kerettel indul 2011 januárjában az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai-program — jelentette be a program csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzeti Erőforrás […]
A második kattintásra a könyvtár megvásárolja a könyvet — user driven acquisition
A könyvtárhasználó a könyvkereskedő katalógusát használja könyvtáriként. Ahol a könyv ismertetésén túl számos kényelmi szolgáltatási is várja, pl. hasonló könyvek ajánlása (readalike). Ha az adott […]
Elindult a Google e-könyv-kereskedése
Google eBookstore néven indult el az internetes vállalat régóta várt online e-könyvesboltja, amely hárommillió címet kínál megvásárlásra, de Magyarországról még nem elérhető. A Google eBookstore […]
Könyvtár, mozi és kávéház egy fedél alatt — PPP-ben
Mülheim an der Ruhr (Észak-Rajna-Vesztfália, 170 ezer lakos) az új könyvtár építésének sajátos útját választotta. Public-Private-Partnership (PPP) keretében épült fel a 6 700 négyzetméter alapterületű […]
Idén is a Bookline a legjobb magyar webáruház
Hatodik alkalommal adták át az ‘Év internetes kereskedője’ díjat. A TOP 30 webáruházat közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján […]
A világnak könyv, nekünk tévé kell a netről
Míg globális szinten a legtöbben könyvet, ruházati cikkeket és videót, DVD-t, illetve játékot vásárolnak a weben (forrás: Nielsen, 2010), addig hazánkban a megelőző évekhez hasonlóan […]
Testre szabott szolgáltatás nélkül az adatbázis-szolgáltatók egyenkínálatúvá tehetik az egyetemi könyvtárakat
A könyvtárak rájöttek az 1970-es években, hogy soha nem lesz elegendő pénzük dokumentum beszerzésre (sem). A felsőoktatási és tudományos könyvtárak számára ugyanis folyamatos problémát jelent […]
A kulturális tárca felmondja a 170 millió eurós szerződést — magán cég vagy állami digitalizáljon?
A kulturális tárca felmondja a 170 millió eurós szerződést Daniel Krajcer (SaS) kulturális miniszter szemétbe hajítja az elődje, Marek Madarič (Smer-SD) által a választások előtti […]
Indul az ebay.hu — a könyvkölcsönzést is helyettesítheti — és meghirdethetjük a leselejtetett könyveket
Vetélytársat kap a Vatera és a Teszvesz. Az aukciós piac legnagyobb szereplőjének számító Ebay már magyar nyelven is elérhető. A felületet némileg átszabták, a termékkör […]