2019 novemberében nyertem pályázatot a Dégi Művelődési Ház és Könyvtárban link . Akkor tűnt fel ablaktisztításnál, hogy minden sarokban van fecskefészek. A takarítónő elmondása szerint […]
Zoom vagy Teams?
Az élő közvetítéshez használt platformok közül a Zoomról és a Teams-ről volt szó. Az általános vélemény szerint a Zoom inkább nagyobb közönség bevonására alkalmas, míg […]
A fiúk a háttérben lemorzsolódnak – hogyan érthetjük és segíthetjük őket?
A Könyvtárosok Facebook-csoport új háttérképe olvasó nagymamát (vagy idősebb hölgyet) ábrázol, köréje gyűlő gyerekekkel, főként lányokkal. Egy kisfiú is figyel, távolabbról. Számomra elgondolkodtató helyzet. Talán […]
OSZK: jogvédett, de már nem kapható tartalmakat terveznek az idén online szolgáltatni
– Az OSZK többmilliós állományából tízezres nagyságrend férhető hozzá digitálisan. Az interneten való elérésben gyerekcipőben járunk. Tavaly öt új szolgáltatás indult, például: fotókat, régi térképeket, […]
Megújul Csongrádon a fiókkönyvtár
Már zajlik az új bútorok beszerelése a könyvtárba. Az intézménynek helyet adó közel százéves épületet tavaly újították fel, a bibliotéka modernizálásával hamarosan befejeződhet a helyi […]
Életbevágó szükségünk van minőségi szakemberekre – na de nem rájuk!
Falus Ferenc két évtizedes légzésintenzíves gyakorlattal is rendelkezik, mégsem tartottak igényt az önkéntes munkájára, ahogy több, ellenzékhez köthető orvos is hiába jelentkezett. “Néhányan, akik önkéntesként […]
Könyvtárosként dolgozik a börtönben Mengyi Roland és több cégvezető is
Ismert politikus és cégvezérek menedéke és munkahelye lett a könyvtár a kecskeméti börtönben. A sokak által csak luxusbörtönként emlegetett Wéber utcai intézményben tölti büntetését Mengyi […]
Megkérdeztük: Hatékony-e (ráfordítás / eredmény) az Internet Fiesta?
A tájékoztató jellegű válaszok: 4 – Az internetet a népek nem a könyvtárból tanulják. 10 – Igen, a használók kedvelik, a könyvtár neve jól forog […]
5 tipp, hogy ne legyél álhírek szuperterjesztője
Bár a közösségi oldalak egyre több új szabályt hoznak a félrevezető információk visszaszorítására, a Conversation cikke szerint a legjobb védelem továbbra is az önvédelem. A […]
Egyenlőség, sokszínűség, inklúzió, antirasszizmus – feltárták ez összefüggéseket (olvasóink szavazatára)
Az Ithaka stratégiai tanácsadó szervezet felmérésében link több mint 600 egyetemi könyvtár dékánját és vezetőjét kérdezték meg az Egyesült Államokban. A kérdőív (National Movements for […]