A budapesti Egyetemi Könyvtár kódextárából származó anyag dióhéjban mutatja be az európai írásbeliség mintegy tizennégy évszázadát reprezentáló kultúrkincset. A felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs színvonalas kiállításával […]
Lapozgató – ICT-weboldalak közt tallózva
Miközben az informatikai híreket közreadó weboldalak száma talán már több is, mint kellene, kevés rajtuk a hazai ICT-vállalkozásokról szóló hír, a cégek — különösen a […]
Megszűnhet a ruhapénz a közszférában
Az adókedvezmények megnyirbálását részben a cégek adó- és járulékmentes kifizetéseinek további korlátozásával oldaná meg a kormány a Napi Gazdaság információi szerint. A társaságok jelenleg viszonylag […]
Nyilvános vita indul az akadémiai reformról
Megvitatásra közzéteszi reformterveit az Akadémia elnöksége: a kutatóhelyek vezetésére nemzetközi pályázatot írnak ki, és az elképzelések között szerepel a kutatói életpályamodell fejlesztése is. – F: […]
2005 vezető szabadalmi tulajdonosai
A Nemzetközi Szabadalmi Szervezet közzétette a 2005-ös év legtöbb szabadalmat begyűjtő cégeinek 300-as rangsorát. Az első 10-et emeljük ki: IBM (2911), Hitachi (1918), Canon (1875), […]
Százmillió forintos pénzmegtakarítás a nyilvánosság által
Példátlanul sok számítógép vásárlására írt ki gigatendert a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó központi közbeszerző május végén, ám a 4-6 milliárdos tender speciális feltételei – az informatikai […]
EU-elemzés a tudományos publikálás helyzetéről
Az angol alsóház és számos európai ország illetve amerikai kormányhivatal állásfoglalása után az EU is elemzést készített a tudományos publikálás helyzetéről. A januárban elkészült — […]
Magyar újságok — példátlan visszaesés Európában
Tavaly globális szinten 0,56 százalékkal nőttek a napilap-eladások, az utóbbi 5 évben pedig 6 százalékos volt a bővülés – derül ki a World Association of […]