— Leváltották az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ma — holnapi hatállyal — visszavonta az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának magasabb vezetői megbízatását — értesültünk. A tárca közleménye szerint Sajó Andrea ‘az abban szereplő indoklás alapján elfogadta felmentését’, aki viszont állítja: semmiféle indoklást nem kapott. Hozzátette: könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy az OSZK vezetői székét Szőcs Géza volt államtitkárnak, a miniszterelnök főtanácsadójának szánják. Szőcs korábban már a nyilvánosság előtt is jelezte, hogy foglalkoztatja a könyvtár sorsa, és sajtóhírek szerint már kapott is a könyvtárat felügyelő biztosi megbízást. Sajó Andrea mandátuma eredetileg 2014. december 31-ig szólt. (Népszabadság)
— Halálos balesetet okozott céges autójával a főkönyvtáros:
A Magyar Nemzetnél úgy tudják, arról a híradásokban is sokat szereplő december 7-ei esetről van szó, amikor Budapesten egy motoros betörte egy piros lámpánál várakozó Toyota ablakát, és kilopta a sofőr táskáját a gépkocsiból. Ez után az autós azonnal a tolvaj után eredt, majd néhány utcasarokkal arrább, a Kolosy térnél ütköztek. A motoros a kórházban életét vesztette. (Hír24)
— Mégsem Szőcs Gézáé lett az Országos Széchényi Könyvtár:
A HVG korábban arról írt, hogy Szőcs Géza, az Emmi volt kultúráért felelős államtitkára felügyelheti a jövőben az OSZK-t. A lap úgy tudta, hogy a tavaly nyáron lemondott államtitkár, akit akkor a miniszterelnök főtanácsadójának neveztek ki, miniszteri biztosként vagy kormánybiztosként felügyelheti a jövőben az OSZK-t.
Szemerei Péter szombattól megbízott főigazgatói jogkörrel veszi át az intézmény vezetését. A jövőben ő felelős az OSZK üzemeltetéséért, problémáinak megoldásáért — írta a tárca közleményében. (Origo)