Többen töltik le a kötelező olvasmányokat hangoskönyvként, mint olvasható formátumban – derül ki a Magyar Elektronikus Könyvtár adataiból. A MEK honlapján már több mint 300 – zömében – magyar klasszikus érhető el mp3-as formátumban is.
Hogy a diákok többsége előnyben részesíti a tabletet, a kindle-t a hagyományos papír alapú könyveknél, az ma már szinte általános jelenség. A Magyar Elektronikus Könyvtár mobilapplikációja egyelőre azonban csak a katalógust jeleníti meg, azaz utánanézhetünk, hogy az általunk keresett kötet fellelhető-e az online adatbázisban, de ha szeretnénk elolvasni, akkor internetes kapcsolatra lesz szükségünk, hiszen a csaknem 17 ezer dokumentum rengeteg helyet foglalna egy-egy gépen.
A nyár sok diák számára a kötelező olvasmányok idejét jelenti, és a Magyar Elektronikus Könyvtár júniusi adataiból is jól látszik, hogy nagyon népszerűek a klasszikusok:
Az egri csillagok és A kőszívű ember fiai is a lista első felében van, noha a Winnetou és Rejtő Jenő művei ugyancsak felbukkannak a legnépszerűbbek közt.
Inforádió