Egyre többen dolgoznak a Halis István Városi Könyvtárban a helyi KSZR-ben. Jelenleg nyolc fő (szerződéses) könyvtárossal végezzük a feladatokat. Ezen kívül a könyvtár állományában (vagyis státuszon lévő) kollégák egyénileg is besegítik a települések ellátását, ki egyénileg saját autóval, ki pedig egy -egy napon csatlakozik a csapathoz. Hétfőtől csütörtökig minden héten megjelenik a mozgókönyvtár csapata a településeken.
A normatív támogatásból a három kistérségi társulással megegyezve a Halis-könyvtár vásárol dokumentumokat a kistérségi ellátás céljaira — melybe szükség szerint saját állományából is von be dokumentumokat és viszont.
2004-ben alakult meg a Nagykanizsai Kistérségi Többcélú Társulás, amely 2005-ben felvette ellátandó feladatai közé a Térségi könyvtári feladatok nyújtásának összehangolását. A megyében elsőként itt szerveződött meg a mozgókönyvtári ellátás (Nagykanizsai Kistérségi Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer), mely egységes, internetes szoftvertámogatásával működtetett, a települések szükségleteit figyelembe vevő könyvtári és információs szolgáltató rendszer.
2011-re már 42 településen végzünk mozgókönyvtári ellátást, mely a legnagyobb ilyen szolgáltatás Zala megyében.
Bognár Csilla