A könyvtár több definíciójában szerepel a szociális funkció és a közösségteremtés is. Emellett az is tény, hogy a könyvtár a legelesettebbek számára tudja a számukra legnagyobb hasznot hozó tevékenységet végezni. Ezért is volt érdekes múlt heti kérdésünk. A kapott tájékoztató jellegű válaszok megoszlása:
A különféle társadalmi csoportok közötti megértés segítése mint könyvtári feladat
10 – nagyon fontos
5 – fontos
7 – közepesen fontos
2 – kevéssé fontos
10 – nem könyvtári feladat.
Látszik, hogy a könyvtárosok polarizáltak a kérdésben. Hozzáállásuk nem változott az 5 évvel ezelőtti adatfelvétel óta. A vonatkozó diagram: link .
Az eredmény komolyan felveti annak kérdését, hogy a könyvtárosok maguk mit tartanak a könyvtár alapfeladatairól, azon belül is a közösségépítésről és a szociális funkcióról.
Kapcsolódó: Az “élő könyvtárat” 21 éve hozta létre Ronni Abergel dán emberi jogi aktivista és újságíró. Ő maga azután kezdett érdeklődni az erőszakmentes aktivizmus iránt, hogy egy barátja túlélt egy koppenhágai késelést. Célja továbbra is az, hogy hidakat építsen emberek között úgy, mint ahogy egy valódi könyvtár is képes erre. link
KIT-információ