Így édesgeti magához a kormány a kritikus értelmiséget – … Ennek megfelelően az első út az lett, amelybe a kritikus értelmiség többsége szorult: a rendszer alakította keretek között mozogni. Ide tartozik,
– aki (a kormányközeli nagytőke által egyre inkább bekebelezett) a versenyszférában dolgozik, de sem annak, sem a tágabb értelemben vett társadalomnak a formálásában nem tud részt venni,
– és kiváltképp ide sorolhatók a tudományos és humán értelmiségiek, tanároktól kezdve, egyetemi oktatókon és kutatókon át, egészen az újságírókig és a művészekig, akik kötelességtudattól vezérelve végzik a munkájukat a szűkülő lehetőségek és a korlátozott közönség ellenére is.
A másik irány az, amely előbb-utóbb minden autoriter rendszerben megjelenik: amikor a rendszer felemészti a kritikusokat és a saját soraiba állítja őket. Az egyre növekvő kormánybarát média, a megannyi megalakult alapítvány és a közszféra szervezetei erősen káderigényes intézmények, egy idő után pedig bevonzzák azokat, akiknek az élethelyzete előbb követeli meg a biztos megélhetést, mint a szellemi szabadságot.
A felsorolás pár évvel ezelőtt talán itt véget is ért volna, az elmúlt fél évtizedben azonban új folyamatok indultak el a NER-ben. Orbán Viktorék egy olyan időszakban kormányoznak, amikor – bár antidemokratikus tevékenységük a múlt felé mutat – egyre értékesebbé válik a képzettség, és az innovációkényszer naprakész tudású szakembereket igényel. Pont azokat, akik, ha nem teljesen apolitikusak, döntően nem rokonszenveznek a kormánnyal. Ők vannak a kormányzati “soft power” célkeresztjében, és nagyon úgy fest, mintha az elmúlt években elindult volna a kritikus értelmiség alkalmazkodása a rendszerhez.
HVG / térítéses tartalom