Hogyan állapíthatjuk meg pl. egy könyvtárvezető nyilatkozatából, hogy hol tart egy kultúraváltás folyamatában? – Nem abból, amit mond, hanem amit gondol… Ennek jeleit pedig általában ösztönösen kódolja szövegeibe, tehát tartalomelemzéssel kinyerhetők.
A feltárásához először érdemes megérteni a kultúraváltás jellemző állomásait. A valóság, az arculat és az imázs változ(tat)ása ugyanis nem szinkronban történik. A kultúraváltási folyamat lépései:
1. Az új dolgokról először beszélünk, miközben a régi dolgokat gyakoroljuk
2. Az új dolgokról beszélünk, miközben már beléjük is kóstoltunk.
3. Az “új” dolgokról nem beszélünk, mert a természetes dolgok szóra sem érdekesek – és persze, aszerint is cselekszünk.
A kultúraváltás fent taglalt 3 lépése visszatervezésre is alkalmas: ha a nyilatkozók szövegeit hallgatjuk, akkor abból következtetéseket vonhatunk le arról, hogy hol is tartanak egy változtatási folyamatban. Árulkodnak a nyelvi jelek.
A fenti módszer persze nem tökéletes. Pl. mert:
– A nyilatkozó felkészülhet arra, hogy szándékosan manipulálhatja hallhatóságát. Emellett vigyázni kell a pr-esek, újságírók által a nyilatkozó szövegén végzett “manipulációival” is. Legjobb a hirtelen kapott kérdésekre adott válaszokat elemezni.
– Egy nyilatkozat nem nyilatkozat. Ahogyan a háziorvos is több vizsgálatot elvégez, mielőtt kimondja, mely betegséget azonosította, nekünk is érdemes több mintát venni a nyilatkozó szövegeiből és tetteiből. Minél következetesebben mutatnak e jelek egy irányba, annál erősebb lehet a levont következtetésünk.
Az eljárás persze alkalmazható munkaerő-felvételnél, auditnál, konferenciákon, tárgyalásokon is. (MG)
KIT-információ