Könyvtárak közösségi funkciója – ezeket a betegségeket súlyosbítja a magány

Sok olyan betegség, amelyet eddig a magánynak tulajdonítottak, valójában más okokra vezethető vissza – állítják kínai kutatók. A magány, azaz a társadalmi kapcsolatoktól való elszigetelődés szubjektív érzése bonyolult biokémiai és viselkedési mechanizmusokat indíthat el, amelyek mindegyike ronthatja az általános egészségi állapotot, és növelheti a sebezhetőséget számos kórral szemben. Egy új kutatás szerint viszont – szemben a korábbi vizsgálatok által sugalltakkal – nem vehető biztosra az ok-okozati kapcsolat.

A Kantoni Orvostudományi Egyetem szakemberei által talált bizonyítékok arra utalnak, hogy egyes betegségek, amelyeket eddig a magányhoz kapcsoltak, más okokra vezethetők vissza. A kutatók több százezer beteg kórtörténetét tartalmazó orvosbiológiai adatbázisokat fésültek át. Ezek az adatbázisok igen sok információt tartalmaztak számos egyesült államokbeli, kínai és brit betegről, széles körű és változatos alapanyagot biztosítva az elemzéshez. Azt találták, hogy a magukat magányosnak tekintőknél 56 előre kiválasztott betegség esetében csak 30-nak nagyobb a kockázata. Ezután statisztikai elemzést végeztek 26 állapotnál a 30-ból, és azt találták, hogy
– sok olyan kór, amelyet eddig a magánynak tulajdonítottak, vagy azt hitték, hogy az egyedüllét súlyosbítja, valójában más okok miatt alakult ki.
– Kevés bizonyítékot találtak a magány és a megfigyeléses elemzések során azonosított legtöbb specifikus betegség közötti összefüggésre. Ezek közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú diabétesz, az elhízás, a krónikus májbetegségek, a krónikus vesebajok és a legtöbb neurológiai rendellenesség.
– Azt ugyan a tudósok sem vonják kétségbe, hogy a magány számos egészségügyi kockázatot hordozhat, viszont további kutatásokat javasolnak annak érdekében, hogy kiderüljön, mely betegségek kapcsolódnak valóban a társadalmi elszigeteltséghez, és melyek alakulnak ki egészen más okok következtében.