A kávéház a legtöbb író számára afféle ‘felnőtt-napköziotthon’ lehetett — fogalmaz szarkasztikusan a HVG-nek Saly Noémi –, ahol a vendég evés-ivás mellett sakkal, biliárddal, kártyával és legfőképpen olvasással tölthette becses idejét. És még ennél is több. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (ismertebb nevén: EMKE) kávéháza például kölcsönkönyvtárat is üzemeltetett. De a legtöbb műintézményben amúgy is megtalálhatók voltak a fontosabb külföldi és monarchiabeli napilapok. Ma bármelyik közkönyvtár megirigyelné, hogy a Newyork kávéházba például 1900-ban csaknem négyszáz lap járt.
— Lehet, hogy a könyvtárat — a használók nagy örömére — rákényszeríti a válság a vendéglátásra is? Igaz, hogy ahhoz a ma vegetáló könyvtári kávékiméréseket és a könyvtár szolgáltatáspolitikáját átgondolva megtérülő üzletté kellene változtatni, amihez elengedhetetlen a gazdálkodási szakértelem. Viszont a könyvtár így inkább válhat a település vagy közösség információ- és tudásközpontjává (már amennyiben ez komoly cél). (MG) Korábbi vonatkozó cikkünk: Kocsmakönyvtár (kocsma a könyvtárban, vagy könyvtár a kocsmában?)link
HVG 2009/48. p. 47-8